Új kisfilmmel jelentkezett a Heartkiller
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Február 2-án tette közzé legújabb kisfilmjét a debreceni zenekar, mely F.E.A.R. című szerzeményükhöz készült.
hirdetésKétségbevonhatatlan tény, hogy levetkőzte korábbi stíluát a Heartkiller és teljes „vérfrissítésen” esett túl, ami már az új dalokon is érezhető, hiszen a korábbi rádióbarát rockot a metál váltotta fel. A csapat legújabb, F.E.A.R. című dala is az új irányvonalat követi, ami egyébként a tavasszal megjelenő új középlemez, az Élvezd előfutára egyben.
Az ősszel megjelent Érzéki Csalódás című lemezünkön már hallható volt némi változás a korábbi dalainkhoz képest. Érezni lehetett egy bizonyos mértékű durvulást, keményedést és az új lemezen ezt igyekeztünk tovább tökéletesíteni
– magyarázta az együttes frontembere megkeresésünkre.
Egy új anyag felvezetéséhez, ha metálról van szó mindig jó egy keményebb tétellel kezdeni. A dal alaphangulata kissé nyomasztó, a félelemről és a kétségbeesésről szól, ugyanakkor a refrén feloldja ezt a hangulatot és megjelenik az a bizonyos motiváló erő a küzdéshez, a kitartáshoz, ami nélkül az ember nem tudna túlélni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











