Ed Sheeran elárulta, miért jönnek ki olyan jól Taylor Swifttel
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár a Style énekesnőjének közismerten hatalmas, csupa nőkből álló baráti köre van, de Sheeranhoz fűződő barátsága még talán az övékénél is fontosabb számára.
hirdetésTaylor Swift és Ed Sheeran olyan, mint a borsó meg a héja – persze baráti értelemben, ugyanis a két fiatal között soha nem volt romantikus kapcsolat. Barátságuk hosszú évek óta töretlen és mindig tudják, hogy számíthatnak a másikra, legyen szó örömteli vagy szomorú momentumról az életükben. Edet nemrég a GQ magazin címlapsztárjának választotta, a vele készült interjúban pedig szót ejtett kolléganőjéhez fűződő barátságáról is.
Taylor sosem volt a legnépszerűbb diák a sulijában, ahogyan én sem. Aztán idővel eljutottunk arra a pontra, hogy az iskolatársainknál is népszerűbbek lettünk és kicsit messzire is mentünk egyúttal. Ő a világ legnagyobb női előadója szeretnék lenni és pedig a legnagyobb férfi előadója. Ez a vágyunk onnan ered, hogy mindkettőnknek azt mondogatták, hogy erre vagy arra nem vagy képes, így dolgozik az emberben egy kis csak azért is, hogy
Csesszétek meg, akkor is megcsinálom
– magyarázta a 25 éves Grammy-díjas előadó, akitől hazájában, az Egyesült Királyságban már csak Adele ad el több albumot.
via ET
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Blake Lively megszólalt.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













