Szólóban is bemutatozott a miss A Suzyja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szólóénekesként mutatkozik be a miss A legfiatalabb tagja, Suzy – január 24-én Yes? No? címmel jelent meg debütáló szólólemeze.
hirdetésTavaly decemberben erősítette meg a JYP Entertainment, hogy a miss A-ből ismert, Suzy 2017 januárjában megjelenteti első szólólemezét. A kisfilmek, a koncepció képek és a dallista után tovább borzolták a kedélyeket, ugyanis január 17-én 행복한 척 (Pretend) címmel megérkezett az első kislemez, mely a korong előfutára is egyben.
A 22 éves idol első önálló lemeze Yes? No? címmel végül január 24-én került a boltok polcaira, amit a Yes No Maybe című dallal fog népszerűsíteni. Magát a dalt J.Y. Park írta, stílusát tekintve az R&B és a pop mezsgyéjén mozog. Érdekesség, hogy két különböző klip készült hozzá: egy ködös, melankólikus, a '90-es évekbeli hongkongi filmekre emlékeztető alkotás és egy táncos verzió.
A középlemez összesen hat dal sorakozat fel, melyek közül a 취향 (Les Préférences) és a 난로 마냥 (Heater Forever) maga Suzy írta. Íme, a számlista:
- 행복한 척 (Pretend)
- Yes No Maybe
- 다 그런거잖아 (feat. Reddy)
- 취향 (Les Préférences)
- 난로 마냥 (Heater Forever)
- 꽃마리
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Selena Gomez azonban visszatér.











