The Weeknd életében a gyerekvállalás előrébb való a házasságnál
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A kanadai énekes a GQ magazinnak adott exkluzív interjút a magánéletével kapcsolatban.
hirdetésThe Weeknd a napokban Selena Gomezhez fűződő újkeletű románcával hívta fel magára a világsajtó figyelmét, a GQ magazinnak adott interjújában pedig őszintén vallott arról, hogyan tervezi jövőjét és milyen fontossági sorrendet állított fel.
Nézd, én nem grasszálok itt úgy, mint a kib*szott Idris Elba, ha tudod, mire gondolok. Talán így gondolnak rám az emberek, de valójában nem ilyen vagyok. Csak nézz rám, ez vagyok én. Nem az a típusú fickó vagyok, aki ha belép egy bárba, úgy viselkedik, mint aki a legszexibbnek hiszi magát. A nők amúgy sem a külsőm miatt akarnak ágyba bújni velem, hanem azért, amit a stúdióban csinálok, így inkább a munkámra koncentrálok a legtöbbször
– nyilatkozta a 26 éves Grammy-díjas énekes, majd szót ejtett jövőbeli terveiről is.
Úgy érzem, az a fajta ember vagyok, aki azelőtt vállal gyereket, hogy megházasodna. Az első a gyerekvállalás, a házasság megrémít.
via Us Weekly
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.











