Angyalszárnyakat tetováltatott magára Bella Hadid
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 20 éves modell minden valószínűség szerint a Victoria's Secret Fashion Show-beli első kifutóra lépésének emlékeként varratta magára az apró szárnyakat.
hirdetésKözel sem egyszerűen indult az év Bella Hadid számára, hiszen kiderült, hogy exe, The Weeknd továbblépett Selena Gomez oldalán. A viszonyt a modell érezhetően nem nézi jó szemmel, hiszen miután kiszivárogtak a kapcsolat romantikus voltát igazoló lesifotók, Bella kikövette a közösség oldalakon az énekesnőt, majd megosztotta a lenti képet az Instagramon, mintegy kinyilvánítva a véleményét a dologról.
Január 15-én aztán New Yorkba látogatott JonBoy tetoválóművészhez – aki olyan sztárok testén hagyott eddig nyomot, mint Kendall Jenner, Zayn Malik és Hailey Baldwin –, és egy-egy angyalszárnyat kért tőle a bokáira. Mint fentebb említettük, az apró motívumok vélhetően a tavaly novemberi Victoria's Secret Fashion Show alkalmából születtek, mely rendezvény azért is jelentős Bella életében, mert ez volt az első alkalom, hogy a márka neve alatt léphetett kifutóra.
Nincs is jobb érzés annál, mint amikor visszaigazolják, hogy részt vehetsz a Victoria's Secret Fashion Show-n!!! Ezzel egy álmom válik valóra... Nagyon hálás és izgatott vagyok! Köszönöm a lehetőséget, hogy a világ leginspirálóbb és leghihetetlenebb nőivel léphetek színpadra
– írta akkoriban egy bejegyzésben.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











