Lady Gaga gőzerővel készül a Super Bowlra
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az aranytorkú énekesnő napjai egyre sűrűbbek, hiszen már nincs sok ideje a felkészülésre a február 5-én megrendezésre kerülő Super Bowlig.
hirdetésBár korábban az a hír járta, hogy idén Adele szórakoztatja a nézőközönséget a Super Bowl félidei szünetében, a Grammy-díjas énekesnő elutasította a felkérést, így a lehetőség kolléganőjéhez, Lady Gagához vándorolt. Az Anyaszörny októberben hozta nyilvánosságra, hogy igent mondott, azaz életében először ő énekel majd az amerikaiak kedvenc sporteseményén.
Ez nem illúzió! A pletykák igazak. Idén Gagát hozza el a Super Bowl
– csiripelte akkor a Twitteren.
Ez egyébként nem az első alkalom, hogy Gaga színpadra áll a Super Bowlon, hiszen tavaly is volt szerencséje énekelni a nézőknek – igaz, akkor csak a nemzeti himnuszt bízták rá és vitán felül csodálatos előadást nyújtott. Természetesen már most készül a nagy jelenésre, amiről nemrég az Instagramon számolt be az alábbi bejegyzés keretein belül.
30 nap van hátra a #superbowl-ig #félidő #gaga
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











