Iszak Esztit még mindig tinédzsernek nézik
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tinédzserként örülünk, ha idősebbnek gondolnak minket; felnőttként pedig örülünk, ha úgy vélik, fiatalabbak vagyunk a korunknál. Így van ezzel a VIVA TV csinos műsorvezetője is, akinek a mai napig magyarázkodnia kell fiatalos külseje miatt.
hirdetésIszak Eszti jövőre már 30 éves lesz, de még most is gyakran előfordul, hogy tinédzsernek gondolják. Ez nem is meglepő, hiszen a szőke szépség máig megőrizte gyermeki báját, ha pedig smink nélkül, egyszerű öltözetben lép utcára, sokan azt gondolják, még csak középiskolás.
Sokszor előfordul, hogy sokkal fiatalabbnak néznek, de azért szerintem ebben lehet némi udvariaskodás is. Épp a napokban volt egy táncpróbám, ahol azt gondolták rólam, hogy még jócskán húsz alatt vagyok – igaz, smink nélkül mentem oda is, a kis kantáros nadrágomban, hátizsákkal, és gondolom, ez is közrejátszik, hiszen a hétköznapokban nem vagyok az a magassarkús, kosztümös nő
– nyilatkozta Eszti a Borsnak, majd szót ejtett arról is, hogyan tartja formában magát.
Biztos vagyok abban, hogy ha valaki belül fiatalon, energikusan tartja magát és a normális határokon belül megőrzi a gyermeki énjét, akkor az a külsejére is hatással van. Sok gyümölcsöt, zöldséget eszem. (...) Házias lány vagyok, sok időt töltök a konyhában, imádok sütni-főzni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











