Blake Livelynak meggyűlt a baja a kilókkal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A gyönyörű színésznő nem tagadja, hogy idegesítőnek találja azokat a kis pluszokat, így már újév előtt belevágott a diétába.
hirdetésDecemberben a legtöbben csak legyintünk a diéta szó hallatán, mondván, hogy közeledik az ünnep, csak nem maradunk ki a lakomákból és az új évben majd ledolgozzuk a felszaladt kilókat. Blake Lively azonban erről hallani sem akar, és úgy döntött, már most belevág a fogyókúrába, hogy 2017-et a régi formájában várhassa.
A Gossip Girl sztárja várandóssága alatt szedett fel pár pluszkilót, ám mivel nemrég életet adott Ryan Reynoldsszal közös második csemetéjének, megelégelte, hogy nem annyit mutat alatta a mérleg, mint régen. Blake egyébként soha nem csinált titkot abból, hogy az edzések nem a kedvencei, ám úgy érzi, nem árt most összeszedni magát, ha bele akar férni a ruháiba.
Az újévi fogadalom hamarabb kezdetét veszi. Újra bele FOGOK férni a nacijaimba. Köszönet, @getepicured a fincsi kajákért
– írta a lenti kép mellé a szőkeség, majd hozzátette, hogy ezúttal nem egy reklámról van szó, hanem csupán arról, hogy ismét egészségesen szeretne étkezni.
A helyes táplálkozás mellett azonban elengedhetetlen a sport is – jól tudja ezt maga Blake is, de mint említettük, az edzés egyáltalán nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közzé. Ezt bizonyítja az is, hogy a minap elbújni kényszerült kíméletlen edzője, Don Saldino elől.
#FitnessFriday jelenlegi hangulat. @donsaldino okot adott a bujkálásra!...
– írta az Instagramon Blake.
És hogy melyik volt az a gyakorlat, ami ennyire megrémítette a színésznőt? Don megmutatta!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











