Lacuna Coil: „A volt tagok elveszítették a szenvedélyt”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Andrea Ferro, a Lacuna Coil énekese a Blabbermouthnak mesélt a volt tagokról, az ennek kapcsán jelentkező nehézségekről és természetesen legfrissebb lemezükről, a Deliriumról.
hirdetés
Az olaszok szeretnek és tudnak is zenélni. És úgy általában, az olasz emberekben rengeteg a szenvedély, az életszeretet, az optimizmus és a művészi véna. A Lacuna Coil 22 éve ténykedik a metál színterén, és bár a korai években is voltak tagcserék, a legutóbbi ilyen eset után a zenekar nehezebb helyzetben találta magát az eddigieknél, ugyanis két alapító tag távozott 2014-ben. Ekkor lépett ki ugyanis Cristiano "Pizza" Migliore gitáros és Cristiano "CriZ" Mozzati dobos, de az idei évet sem úszta meg a csapat változás nélkül, hiszen Marco "Maus" Biazzi is kereket oldott januárban.
Szerencsére a három tag távozása nem okozott törést a banda életében, 2014-ben folytatták a Broken Crown Halo lemez turnéját, idén májusban pedig a Delirium című korongot jelentették meg.
A tagváltások nem könnyűek, de tényleg szükségesek, ha gondok vannak. A többieknek frissnek kell lenniük a színpadon, a távozások nem nyomhatják rá a bélyegüket a zenekarra
– magyarázta az olasz énekes.
A 43 éves Andrea szerint ha valaki már nem érzi a szenvedélyt a zene iránt, akkor jobb is, ha távozik, mint hogy szenvedjen a turnék és az összezártság miatt. Most, hogy új zenésztársak jelentek meg a fedélzeten, határozottan tisztábbnak, üdítőbbnek érzi a csapaton belüli energiákat.
Nagy seggre esésként éltük meg a volt tagok kilépését, ám nem volt értelme tovább maradniuk a zenekarban. Barátokként váltunk el egymástól a régi emberekkel, hiszen ők is ugyanúgy büszkék az eddig elért eredményeinkre.
A milánói származású együttes továbbra sem ül a babérjain – Andrea a további tervekről is lelkesen beszélt:
Mivel a letöltések miatt igencsak megcsappant a lemezboltok forgalma, a bandák számára kiemelten fontos a koncertezés, a turné. De mi ezt nagyon szeretjük, és mindenképp el akarunk jutni olyan helyekre is, ahol eddig még nem jártunk. Szívesen koncerteznénk Dél-Afrikában, Izraelben vagy több arab országban. Klassz lenne! Karácsony körül egy különleges dologgal jelentkezünk!
– zárta sorait Andrea.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.













