Nézd meg a moziban a Leander Kills nagyszabású koncertjét!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közelmúltban adott egy nagyszabású koncertet a csapat, melynek premierje a moziban tekinthető meg.
hirdetésMárciusban jelent meg a Köteles Leander vezette formáció bemutatkozó nagylemeze, a Túlélő. Ennek fényében Leanderék egy extrém bulival is készültek, amely augusztus 25-én került megrendezésre a Barba Negrában. A fellépés érdekessége abban rejlett, hogy a koncertet megelőzően Icarus és társai szórakoztatták a közönséget, akik egy élő pankráció show-val kápráztatták el az ott megjelenteket.
A csapat néhány órája jelentette be, hivatalos Facebook-oldalán keresztül, hogy aki a december 3-i budapesti nagykoncertre szóló jegyét már megvásárolta, annak segítségével részt vehet a Leander Kills – Live At Barba Negra Track koncertfilm mozis premierjén, melyre december elsején 18:00 órai kezdéssel kerül sor, az Atrium Euro Center Moziban (1032 Budapest, Bécsi út 154.). A vetítés teljes egészében ingyenes lesz, viszont regisztrációhoz kötött. Aki tehát elszeretne jutni, annak az LK@hearhungary.hu címre kell dobnia egy e-mailt a nevével és a jegy sorszámával. Le ne maradjatok!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.













