Négy év után újra szingli az X-Faktor énekese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rajongók egyik legnagyobb kedvencévé nőtte ki magát az Ukrajnából hazánkba érkező énekes, aki négy év után először szingli.
hirdetés
Az X-Faktor válogatóján nyerte meg először magának a mentorok és a nők szívét Dmitrij Gorbunov, azóta poedig hétről hétre bizonyít – nemcsak azt, hogy kivételes tehetséggel áldotta meg a sors, hanem azt is, milyen szépen sikerült elsajátítania a magyar nyelvet. Az énekes mögött máris hatalmas rajongótábor áll, az ő szíve azonban a közelmúltig foglalt volt.
Szombat este már nem kísérte el a barátnője Dmitrijt az élő show-ba, ami intő jelnek bizonyult – mint kiderült, okkal, ugyanis a pár pontot tett a négy éve tartó románc végére. Az énekes bevallotta, szó sincs arról, hogy a tehetségkutató miatt futott zátonyra a kapcsolatuk, más, személyes ok állt az elválás hátterében.
Közel négy évig voltunk együtt, nagyon jó időszak volt ez mindkettőnk számára, ám az utóbbi időben elromlott valami. A párom már nem fogadott el úgy, ahogyan vagyok, mindent meg akart rajtam változtatni. Nekem ez nem felelt meg, nem is hagytam magam, és ez természetesen elvezetett a szakításhoz
– nyiltakozta a Blikknek Dmitrij.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
Nagyon boldog a híresség.
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











