Véget ért The Weeknd és Bella Hadid kapcsolata
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Másfél év együttjárás után a közelmúltban ért véget a Grammy-díjas énekes és a szupermodell kapcsolata.
hirdetésÚgy tűnik, nekik sem sikerült! A People számolt be elsőként a hírről, miszerint The Weeknd és Bella Hadid úgy döntöttek, külön utakon folytatják. A párt először tavaly májusban hozták hírbe egymással és hamar kiderült, hogy a pletykák igazak: egymásba szerettek. Kapcsolatuk már-már tökéletesnek tűnt, ám tavaly decemberben – ha csak rövid időre is – szakítottak. Nem sokáig bírták egymás nélkül, így a búcsút békülés követte, mostanra azonban végleg elfáradt a kapcsolat.
Az énekes és a modell mindazonáltal nem sokáig élvezheti a szabadságot, mivel rövidesen ismét kénytelenek lesznek találkozni, ugyanis a Victoria's Secret párizsi divatbemutatóján mindketten a kifutóra lépnek. Egy, a párhoz közel álló barát szerint románcuk végét szoros időbeosztásuk és az ebből adódó találkozások hiánya jelentette, de szerencsére barátokként váltak el.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.













