Ejtette a bíróság a Brad Pitt ellen felhozott vádakat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lezárult a nyomozás az állítólagos bántalmazás ügyében – a bíróság ejtette a Brad Pitt ellen felhozott vádakat.
hirdetésSzeptember közepén indult nyomozás a Trója sztárja ellen, ugyanis az a vád érte, hogy egyik utazásuk során, magángépük fedélzetén bántalmazta legidősebb fiát, Maddoxot. Az ügyben az FBI is nyomozott, ám mint kiderült, a színész ártatlan, amit nemrég a bíróság mondott ki – ezzel lezárva a témát.
A hír nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy Pitt gyermekelhelyezési ügyben ideiglenes megállapodást kötött feleségével, Angelina Jolie-val, aki szeptemberben adta be a válókeresetet ellene kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Az Us Weekly úgy tudja, hogy az egyezség nem sokat jelent a színésznek, aki továbbra is harcolni kíván a gyerekek feletti felügyeleti jogért és nem elégszik meg a láthatási joggal.
A válókereset beadása óta november 8-án, Los Angelesben kapták először lencsevégre az Oscar-díjas színészt kolléganője, Julia Roberts társaságában, másnap pedig a Szövetségesek premierjén jelent meg. A róla készült felvételeken tisztán kivehető, milyen megviselt és milyen sokat fogyott az elmúlt hónapok alatt.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











