Ma ünnepli 27. születésnapját Noémi Virág
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magyar zenei palettán jeleskedő Noémi Virág ugyanezen a napon, 27 évvel ezelőtt látott napvilágot. Pásztor László és Hatvani Emese, a Neoton Família családjába született. Sok boldog születésnapot!
hirdetés
Ezen a napon, 27 évvel ezelőtt született Pásztor Noémi Virág, Hatvani Emese dalszövegíró és Pásztor László, a Neoton Família alapító tagja lányaként. Nővére Pásztor Patrícia. Már kiskorában is jeleskedett a zenei tudásával: 6 évesen kezdett el szolfézsra járni, majd azóta énekelni, gitározni és zongorázni is profin megtanult.
Az elmúlt pár évben Virág sürgött-forgott, megjelent első szólóalbuma, a Mindennapok; a világhírű énekesnő, Anastacia előtt lépett fel előzenekarával; 4 kislemeze és mindegyikhez egy-egy klip is megjelent. Ha mindez nem lenne elég, folyamatosan tartja e-mailen, Twitteren, Facebookon keresztül rajongóival a kapcsolatot, mindenkinek szeretettel visszaír; kóbor állatokon, árvízkárosultakon, vagy akár a napokban nagy port kavart vörösiszap-elöntés károsultjain segít, rajongóit s kedvelőit is ösztönözve a segítésre.
Emellett még fellépni jár, dolgozik, sőt, még rajongóinak klubtalálkozót is szervez; mához egy éve volt az első, s holnap lesz a klubtali-évforduló: ugyanis a lelkes rajongói csapat ismét összegyűlik a budapesti Ráday utcában, az IF kávézóban, délután 14.30-tól, amire természetesen bárki jöhet.
Akik elmondhatják, hogy egy picit is ismerik Noémi Virágot, azok tudják, hogy vele, személyiségével, segítőkészségével, emberi példamutatásával gazdagabb lett kis bolygónk. Kívánunk neki itt is, a Starity nevében sok-sok boldog születésnapot, hosszú, boldog, élményekkel teli életet!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.











