Tarja: Már CD-n is elérhető a Demons In You
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Októberben jelentkezett új kislemezzel Tarja, amely most már CD-n is elérhető.
hirdetésAugusztusban került a boltok polcaira Tarja legújabb és egyben legsúlyosabb albuma, a The Shadow Self. Ezt megelőzően júniusban jelentette meg a The Brightest Void – The Prequel nevezetű lemezét, amely mindössze egy felvezetőként szolgált az augusztusi koronggal szemben.
Mint ismeretes, ha valaki, akkor Tarja biztosan nem vesztegeti idejét, ugyanis néhány hónapja jelentette be, hogy november folyamán fogja leforgatni legújabb DVD-jét, amely az Act II elnevezést kapta, és ami a 2012-ben debütál Act I neveztű DVD folytatása lesz. A múlt hónapban az earMUSIC lemezkiadó jóvoltából értesülhettünk arról, hogy a Nightwish egykori dalospacsirtája új kislemezt jelentetett meg az Alissa White-Gluzzal felvett Demons In You című dal képében.
Akkor azt is megtudhattuk, hogy a kislemez csupán digitális formátumban érhető el, és CD-n csak novmeberben fog a lemezboltok polcaira kerülni. A finn szépség nemrég az Instagram-profilján keresztül a lenti kép kíséretében árulta el, hogy az újdonság mindössze csak néhány napig lesz beszerezhető CD-n, így aki mindenképp magáénak szeretne tudni egy példányt belőle, ajánlatos gyorsan cselekednie, mielőtt még késő lenne.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













