Új kisfilmet forgatott a Bring Me The Horizon
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány órával ezelőtt mutatta be az Oh No című dalhoz készült kisfilmet a brit metalcore banda.
hirdetésMiután bejelentetésre került a 2017-es észak-amerikai turné, a Bring Me The Horizon egy új klippel is előrukkolt, melyet Oh No című dalukhoz forgattak. Oli Sykes úgy nyilatkozott a Rolling Stone-nak, hogy ez volt az első videó, amit teljes mértékben a rendezőre bíztak és habár kicsit másabb is lett mint az eddigiek, összességében meg vannak elégedve a végeredménnyel.
Eleinte kissé nyugtalanított a dolog, de amikor összeállt az egész, teljesen odavoltam érte. Jól kiegyenlíti benne egymást a humor és maga a jelentés. Tipikusan egy olyan videó, ami számtalan kérdést vet fel az emberben.
Az Oh No kisfilmjével az együttes lezártnak tekinti a That's The Spirit korszakot. A 2017-ben esedékes koncertjeik után kisebb szünetet tartanak majd, hogy megkezdhessék a munkálatokat hatodik stúdióalbumukon, melyről egyelőre csak keveset lehet tudni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











