Őszintén mesélt alkoholfüggőségéről Corey Taylor
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes nemrégiben beszélt a médiában arról, miszerint gerincsérülése miatt majdnem lebénult, most viszont nyíltan beszélt függőségéről is.
hirdetésAugusztusban számoltunk be arról, hogy a Slipknot frontembere majdnem lebénult, mivel gerincsérülése súlyosabbnak bizonyult, mint ahogyan azt ő képzelte, olyannyira, hogy saját tudta nélkül a nyakát is eltörte. Az énekes azóta szerencsére felépült, sőt már turnézik is a zenekarral, most viszont a Teamrocknak adott interjújában arról vallott, hogy alkohol nélkül sajnos nem képes élni.
Az énekes 2006-ban vette magán észre először, hogy alkohol nékül nem képes színpadra lépni, melynek oka elmondása szerint az, hogy a fejében hatalmas háború folyik, melyet az ital csak tovább táplál. Corey egyébként tinédzserkorában kábítószert is fogyasztott, így amikor azt abbahagyta, úgy vélte, hogy az alkohol majd mindent megold. A vokalista elárulta, hogy bár függősége még mindig tart, eltökélt szándéka, hogy minél előbb összeszedje magát, és új életet kezdjen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











