Megérkezett Adrian Grenier új filmjének előzetese
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Törtetők sztárja most egy izgalmas thrillerben bizonyíthatja tehetségét.
hirdetés
A napokban került fel az egyik legnagyobb videómegosztó oldalra Adrian Grenier legújabb thrillerének előzetese. A Tötetők sztárját ezúttal Owen szerepében láthatjuk, aki egész felnőtt életében a múltja elől menekült, de most barátnőjével együtt kénytelen szembenézni a régmúlt tragikus eseményeivel.
Azért választottam Adriant, mert az első független film, amit gyerekként láttam az 1998-as Sebastian Cole kalandjai volt, és kedveltem benne. Úgy tűnt, hogy az emberek elfelejtették a 90-es években forgatott nagyszerű, független filmes munkáit. Őt egy alábecsült színésznek tartom, és úgy véltem, hogy szórakoztató lesz visszahozni egy teljesen más szerepben, mint amit az utóbbi munkáiban megszokhattunk tőle
– nyilatkozta Richard Bates Jr., a film rendezője.
Az izgalmasnak ígérkező film premierjére az idei Sundance filmfesztiválon került sor, a közönség számára azonban csak november 4-től lesz megtekinthető az amerikai filmszínházakban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











