Kristen Stewart és St. Vincent egy párt alkot
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A párhoz közel álló egyik barát megerősítette: barátságnál több van a színésznő és az énekesnő között.
hirdetés
Egy hete indultak meg a találgatások Kristen Stewart és St. Vincent kapcsolatát illetően, most pedig az is kiderült, hogy a pletykáknak volt is valóságalapja, ugyanis a két hölgy valóban egymásra talált – legalábbis egy bennfentes szerint.
A párt először New York-i Filmfesztiválon kapták lencsevégre együtt – itt került bemutatásra Kristen legújabb filmje, a Certain Women –, de a Soba-Ya szusiétteremben, valamint East Village-ben is lefotózták őket, legutóbb pedig St. Vincent koncertjén romantikáztak.
A filmfesztivál óta majdnem minden napot együtt töltenek. Nagyon romantikus. Kristen folyton Annie [Clark, St. Vincent leánykori neve – a szerk.] fülébe duruzsol és kikéri a véleményét a kérdéses dolgokban
– nyilatkozta az Us Weeklynek egy forrás.
St. Vincent egyébként ezt megelőzően Cara Delevingne modellel alkotott egy párt, szakításukra szeptemberben került sor. Kristen ezzel szemben se veled – se nélküled kapcsolatban élt Alicia Cargile-lel, ezt megelőzően SoKo francia énekesnővel, valamint Alkonyat-beli kollégájával, Robert Pattinsonnal randizott.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Szülés után problémái voltak.













