Visszatért a hip-hop egyik kiválósága
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nelly – polgári nevén Cornell Haynes, Jr. – két év után visszatér a zeneiparba.
hirdetés
A 35 éves rapper nem ül tovább a babérjain, hiszen idén novemberben kiadja hatodik albumát, ami a Nelly 5.0 címre hallgat. A srác első kislemeze, a Just a Dream remekül szerepel a zenei listákon; az Egyesült Államokban jelenleg a 7. helyen áll, Ausztráliában és Kanadában pedig a 9. pozicíót birtokolja.
A dalt az a Rico Love írta, aki Beyoncé Sweet Dreams című dalát is sikerre vitte, de az ő munkája Kelly Rowland Commanderje is.
Nelly tíz éve kezdte karrierjét, amikor megjelentette Country Grammar című albumát, de az áttörő sikert a 2002-es Nellyville hozta meg számára, amiről olyan sikeres kislemez jelent meg, mint a Dilemma, melyben Kelly Rowland is közreműködik. A dal lett az év egyik legnagyobb durranása, 8 országban elérte az első helyet, majd Grammy-díjat is nyert a Best Rap/Sung Collaboration kategóriában.
Ez az év a hip-hop és az R&B legendáinak visszatéréséé, elég ha Usherre vagy Eminemre gondolunk.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











