Lindsay Lohan újra összejött Bajos csajok-beli kollégájával
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tizenkét évvel ezelőtt mutatták be a mozik a Bajos csajok című filmet, ám az eltelt évek ellenére annak szereplői a mai napig tartják a kapcsolatot egymással.
hirdetés
2004 egyik legnépszerűbb vígjátéka minden kétséget kizáróan a Bajos csajok volt, mely olyan sztárok karrierjét indította be az akkor már ismert Lindsay Lohan mellett, mint Amanda Seyfried, Rachel McAdams és Lacey Chabert. A film férfi főszereplőjét Jonathan Bennett alakította, aki bár továbbra is a filmiparban tevékenykedik, korántsem tett szert olyan ismertségre, mint kollégái.
A színészt egyébként tavaly kérdezték arról utoljára egy interjúban, hogy nyitott lenne-e egy Bajos csajok-összejövetelre, amire határozott nemmel felelt, mivel nem szeretne újra Aaron Samuels bőrébe bújni, ám ennek ellenére kolléganőjével, Lindsay Lohannel azóta is tartja a kapcsolatot, mi több, tegnap egy közös Skype-olásra is sor került, amiről LiLo az Instagramon számolt be.
Szó sem lehet újabb Bajos csajok-filmről! Ha valaki még egyszer szóba hozza, megölök valakit. Nem! Nem lesz folytatás! Ne is próbálkozzatok vele, nem fog megtörténni
– nyilatkozta indulatosan a színész az Us Weeklynek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!













