Rajongója sértette vérig Niall Horant
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Rajongója sértette meg az ír énekest élő adásban az új kislemezével kapcsolatban.
hirdetés
Egyértelműen Niall Horan sok ember álmát valóra váltotta a This Townnal: akusztikus, édes, őszinte, tehát tulajdonképpen minden, amit vártunk a szólóanyagától. A rajongói bázis 99.99%-a imádja, mégis kellemetlen helyzetbe sodorta őt egy lány, ráadásul élő adásban.
KIIS1065 kínált olyan lehetőséget a rajongóknak, hogy feltehették a kérdésüket kedvenc fiúbanda tagjuknak. Az egyik lány lazán kezelte a helyzetet, hogy Niallerrel beszél, s mikor megkérdezték, miért, annyit mondott, emberek között van, nyugodtnak kell maradnia. Mikor a riporterek megpróbálták szóra bírni, hogy örüljön kicsit Niallnek, azt mondta:
Bocsi, Kanadában élek, senkit nem érdekel már
– célozva a This Town-ra.
A vonalat ezután megszakították, mondván, ne érezze rosszul magát korán reggel az énekes. A lány még annyit mondott, nem tehet arról, hogy az emberek bénák.
Nos, kínos.
Niall ennek ellenére jól teljesít a kislemezével, hiszen rögtön az első napon 50 országban került első helyre, és a Billboard Social Media chartján is a dobogó tetején debütált.
A kellemetlen pillanatot meg tudjátok hallgatni 1.01.00-nál:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











