Ezek voltak Cory Monteith utolsó szavai a GLEE alkotójához
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A népszerű tévéshow producere nemrég megosztotta, milyen beszélgetés zajlott le közte és kollégája között legutoljára.
hirdetésAz Amerikai Horror Storyt és a Scream Queenst is jegyző Ryan Murphy volt az egyik kreátora a Fox csatorna tavaly véget ért szériájának, a GLEE-nek, melynek egyik főszereplője a 2013-ban heroin-túladagolás következtében elhunyt Cory Monteith volt. A férfi nemrég az Entertainment Weeklyvel osztotta meg a színészhez fűződő utolsó emlékét, mely saját bevallása szerint mélyen beleégett a tudatába, ugyanakkor olyan, mintha csak tegnap történt volna.
Megöleltük egymást, és az utolsó dolog, amit mondott, az volt, hogy
Szeretlek, haver, és köszönöm, hogy segítettél nekem jobbá válni. A következő pillanatban már arról értesítettek, hogy meghalt. Olyan volt, mintha a gyerekemet veszítettem volna el
– elevenítette a három évvel a történtek után is fájó eseményeket Murphy, aki saját bevallása szerint a mai napig jó viszonyt ápol a sorozat egykori stábjával.
Cory Monteith, a barátnője, Lea Michele és a sorozat készítője, Ryan Murphy (balról jobbra)
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.













