Kim Kardashian: „Nem feketítettem be Taylor Swiftet”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amerika kedvenc realitysztárja mégsem úgy gondol férje „ellenségére”, ahogy azt hinnénk.
hirdetésAz év egyik legnagyobb botránya Kanye West Famous című szerzeményének megjelenése volt, hiszen a rapper dal szövegében keresetlen szavakkal illette Taylor Swiftet, aki a Grammy-gálán tartott beszédében vágott vissza neki. A „fekete leves” azonban csak ezután következett, hiszen Kim Kardashian ország-világ előtt hazudtolta meg az énekesnő korábbi nyilatkozatait, ugyanis nyilvánosságra hozta azokat a felvételeket, melyek egyértelműen bizonyították: Taylornak igenis volt tudomása Kanye ominózus daláról.
Kimet nemrég a Wonderland magazin kérte fel őszi különszámához címlaplánynak, és természetesen egy mélyenszántó interjú is készült, melynek keretein belül szó esett a fent említett fiaskóról is.
Sosem mondtam a nyilvánosság előtt rosszat az emberekről. Most is azt hiszem, hogy ez valóban így van. Őszinte ember vagyok. Rajongó vagyok. Szeretem Taylor zenéjét, és nem fekítettem őt be
– vallotta a magazinnak a kétgyermekes sztármami.
Az már más lapra tartozik, hogy Swift hogyan emlékszik a történtekre, bár minden valószínűség szerint nem felejti el egyhamar a napot, amikor Kardashian-Westék nyilvánosan ásták alá a hitelességét.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!











