Újabb divatos kiegészítőt tervezett Ariana Grande
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 23 éves slágergyáros ezúttal nem a szépség- vagy a divatiparban tevékenykedett, ám újdonsága így is célközönségre talál majd.
hirdetésAriana Grande láthatólag egy percet sem unatkozik, ugyanis fellépései mellett egy kis kreatív munkára is jut ideje. Az énekesnő ezúttal a technológia felé fordította érdeklődését, és elkészítette első fejhallgató kollekcióját. A füleseken az Ari védjegyévé vált cicafüleket is megtalálhatjuk, valamint kedvünk szerint választhatunk a színek (rózsaszín, kék, zöld, lila) között is.
A kollekciót egyébként a Brookstone nevű internetes oldalon vásárolhatjuk meg 150 dollárért, ami átszámítva körülbelül 40 ezer forintnak felel meg.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.














