Új kislemezt dob piacra a Sonata Arctica
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Októberben kerül az üzletek polcaira a finn titánok legújabb nagylemeze, amelyről hamarosan egy újabb kislemezes dal kerül nyilvánosságra.
hirdetésOktóber 7-én kerül a lemezboltok polcaira a finn zenekar legújabb albuma, amely a The Ninth Hour elnevezést kapta. Az újdonságról már teljes egészében lehullott a lepel, ugyanis nemrégiben már az albumborítót, valamint a számlistát is megcsodálhattuk. Mindazonáltal már az első dalnak is fültanúja lehettünk, amely a Closer To An Animal címet kapta, és egy dalszöveges kisfilm keretein belül került fel a YouTube-ra.
A hétvége folyamán a srácok a Facebookon árulták el, miszerint hamarosan egy újabb kislemezt fognak megjelentetni, amely ezúttal a Life című szerzeményük képében. Mindezeken túl már a kiadvány borítójára is szemet vethettünk, ugyanis a Tony Kakko vezette formáció azt is megmutatta a célközönségnek, amely elődjéhez képest kissé visszafogottabb, ám mégis egy remekül kidolgozott alkotás lett. Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a Life-hoz kisfilmet is forgat majd az együttes.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.













