Niall Horan csalódást okozott Simon Cowellnek
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 22 éves énekes mégsem a Syco Recordsot választotta szóló munkássága forgalmazójának.
hirdetésLiam Payne után Niall Horan is csalódást okozott Simon Cowellnek, ugyanis az ír énekes bandatársához hasonlóan szintén nem a Sycót választotta kiadójának, hanem a Universal Music Grouppal kötött megállapodást önálló munkássága forgalmazását illetően.
Ez azért is meglepő, mivel nemrég még úgy nyilatkozott egy bennfentes, hogy Niall rövidesen aláírja a szerződését a Sycóval, ám a Metro úgy tudja, hogy a Universal nagyobb összeget ajánlott, így az énekes számára nem volt kétséges, melyik paktumot írja alá.
A hír derült égből villámcsapásként éri majd Cowellt, aki hónapokig tárgyalt Niall-lel, miszerint szeretné leszerződtetni őt a Sycóhoz. Hatalmas összeget ajánlott neki a meggyőzése érdekében, de végül a Universal többet tett az asztalra
– nyilatkozta egy forrás az énekes döntésének okát.
Ugyan korábban Horant tartották a leghűségesebb One Direction-tagnak, ám ennek ellenére nem lepte meg a rajongókat a hír, hogy a fiatal tehetség mégis másik kiadó után nézett, mi több, sok sikert kívántak neki, a #WeAreReadyForSoloNiall hashtag pedig rövid időn belül trend lett a Twitteren.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
A 30-as éveiig várt.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.











