Miley Cyrus fel akar hagyni a botrányokkal
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 23 éves Miley Cyrus úgy döntött, ideje felnőnie, és maga mögött hagynia polgárpukkasztó magatartását.
hirdetésAz elmúlt két éveben alig telt el nap, hogy az énekesnő valamilyen botrányáról ne cikkeztek volna a lapok. Az év eleje óta azonban fokozatosan ritkultak a felháborító alkalmak, mára pedig teljesen meg is szűntek, mintha Miley kezdene belefáradni botrányosabbnál-botrányosabb viselkedésébe.
A magyarázat természetesen igen egyszerű: az énekesnő szerelmes! Nem is először, hisz Liam Hemsworth-szel tavaly év végén kezdték újra, ezúttal visztont nagyon úgy tűnik, ez a szerelem örökre szól, éppen ezért fogta vissza magát Cyrus. Az egykori Hannah Montanának viselkednie kell, ugyanis kedvese nem preferálja a botrányokat. Erről egy hozzájuk közelálló forrás számolt be:
Miley egészen megváltozott, de úgy tűnik, élvezi a dolgot. Jógázik, és egészségesen él, a partizást is abbahagyta, és sokkal jobban vigyáz magára. Most, hogy Liam visszatért az életébe, sokkal rendesebben viselkedik, egészen megszelídült
– nyilatkozta a barát.
Méltán gondolhatjuk, hogy ez már így is marad, hiszen a hírek szerint az ifjú pár már az esküvőt tervezi, szóval úgy tűnik, Miley botrányos napjainak innentől kezdve vége, mindenki legnagyobb örömére.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Selena Gomez azonban visszatér.
Mintha ikrek lennének.













