Eszméletlenül táncol Tini Stoessel vadiúj klipjében
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Martina Stoessel, a 19 éves Disney-csillag, a napokban forgatott Yo me escaparé című dalához táncos videót, melyben igazi bomba nő.
hirdetésMartina Stoessel a napokban tette közzé új klipjét, amiben pár háttértáncos élén mutatta be tánctudását, ami egyszerűen hihetetlen.
Tini elárulta, hogy fiatalkorában több táncleckét is vett Mariana Ahadultól, legjobban pedig a hiphop ág tetszik neki. A fiatal tehetség már a Violetta cimű sorozatában is bizonyított ilyen téren, hiszen abban is rengeteg táncos jelenet volt, de ez a vadóc stílus teljesen új, de meg kell hagyni, Martinának ez is jól áll.
Ez Tini valódi megjelenése. Merész, bevállalós, bájos, kicsit rockos, egy kis romantikus beütéssel
– nyilatkozta Verónica, a Disney Channel stílustanácsadója és divattervezője egy korábbi interjúban, ahol arról is beszámolt, hogy a lány stílusa teljesen más, mint amit a Violettában megismertünk.
Fontos, hogy megismerjék a valódi énemet
– vallja Stoessel, aki senki kedvéért nem hajlandó változtatni az öltözködésén.
A táncvideót az alábbi linken tekinthetitek meg:
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











