Dokumentumfilm készül Britney Spears életéről
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Lifetime úgy döntött, hogy filmet készít a pophercegnő életéről és karrierjéről.
hirdetés
Manapság nincs olyan, aki ne ismerné Britney Spears-t. A pophercegnőként is ismert énekesnő 1999 óta tevékenykedik a zeneiparban, azóta kilenc stúdióalbumot adott ki, ezenkívül számtalan elismerésben részesült.
Éppen ezért a Lifetime már elkezdett dolgozni Spears életén és karrierjén alapuló filmen, melynek címe Britney lett. A Lifetime már kiadta a film hivatalos leírását.
Britney Jean Spears fiatal kislányként került ki Lousianaból. Próbált hírnevet szerezni magának a zeneiparban, amikor a tehetsége már nyilvánvalóvá vált a körülötte lévőknek. Mialatt a menedzserek tervezték a lépéseit, Britney megnyugvást talált a szintén popénekes Justin Timberlakenél. Sajnos, ahogy Britney csillaga továbbra is fénylett, a magánélete összeomlott a szülei válása és a Justinnal való szakítása után.
A viselkedése ezután hamar beárnyékolta popikoni sikerét. A gyors házassága egy gyerekkori barátjával, majd későbbi szerencsétlen sorsú házassága táncosával, Kevin Federlinenal világszerte beszédtémává vált. Az élete irányíthatatlanná válásával, Britney elérte a mélypontot, elvesztette a gyermekei feletti felügyeletet és apja gyámsága alá került.
A múltbeli gondjai ellenére azonban Britney visszaharcolta magát és újraépítette karrierjét a korábbi hírnevéhez hasonlóra és mindenkinek bebizonyította, hogy még mindig egy időtlen erő a szórakoztatóiparban.
Magát a főszerepet Natasha Bassett kapta meg, a forgatókönyvet pedig Anne-Marie Hess (Perfect High) és Leslie Libman (NCIS, The Vampire Diaries) írja. A forgatások szeptemberben fognak megkezdődni Vancouverben, míg a film premierje 2017-ben lesz.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.











