Főszereplő távozik az Éjjel-nappal Budapestből
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Akik látták a műsor tegnapi adását, már sejthették, hogy nem sokáig marad képernyőn Marci.
hirdetésA népszerű karaktert életre keltő Kolozsváry Zsolt ugyanis úgy döntött, búcsút int a sorozatnak, hogy párjával, a szériában korábban mellékszereplőként feltűnt Elbert Alexával közös vállalkozásba kezdjenek.
Zsolti egyébként a műsor kezdete, azaz 2013 februárja óta állandó szereplője volt az Éjjel-nappal Budapestnek, ráadásul a hölgyek körében egyik legnépszerűbb agglegényt alakíthatta. A történet szerint Marci nemrég összegabalyodott a két év után visszatért Ritával (Bartha Tímea), amit párja, Gréti (Horváth Gréta) nem nézett jó szemmel, ám mégis megbocsátott neki. A fiatalember ennek ellenére úgy érezte, mégsem boldog, így véget vetett a kapcsolatnak, és úgy döntött, Thaiföldre utazik.
Az utolsó napon már az első jelenetben sírtam, de nem csak én, Joe, Barbi és Alexa is. A megható búcsúzás perceit láthatják majd a nézők is. Sosem felejtem el a sorozatot, rengeteg barátot szereztem itt
– nyilatkozta a Blikknek a reality-sztár, és azt is bevallotta, hogy bár van benne némi félsz a jövőt illetően, de láthatóan pozitívan tekint élete következő szakasza felé.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.











