Videóval bizonyítaná férje brutalitását Amber Heard
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A színésznő minden követ megmozgat annak érdekében, hogy bebizonyítsa, férje nemcsak lobbanékony és agresszív természetű, hanem iszákos is.
hirdetésA TMZ szivárogtatta ki azt a felvételt, amit Amber Heard egy reggeli veszekedés során rögzített férjéről, Johnny Deppről. A válófélben lévő házaspár botrányaitól hangos a világsajtó immár hónapok óta, a kedélyek pedig azóta sem csillapodtak kettejük között, mi több: Amber távoltartási végzést kért Johnny ellen.
A színésznő újabb bizonyítékkal kíván a bíróság elé járulni, mellyel azt bizonygatja: híres férje valóban olyan agresszív, mint amilyennek beállította. A videót Amber állítólag még májusban rögzítette, melyen jól látható ahogy férje tör-zúz a konyhában, eloszlatva ezzel a családi idillt. A felvételen hallható az is, ahogyan a feleség bocsánatot kér egy korábbi hiba miatt, ám Depp láthatóan nem csillapodik ettől sem, mi több, egy pohár vörösborral kívánja megnyugtatni pattanásig feszült idegeit.
Semmi nem történt ma reggel, tudod? Felkeltem, és te olyan édes és kedves voltál, még csak nem is veszekedtünk. Minden, amit mondtam az volt, hogy sajnálom
– hallhatjuk Amber hangját, aki férje tudta nélkül videózott, ám amint Johnny rájött, miben sántikál a neje, eszét vesztette.
Természetesen ez még nem bizonyít semmit, hiszen az előzmények ismerete nélkül elhamarkodott döntés volna pálcát törni bármelyik fél felett, ám az biztos, hogy nem ok nélkül marakodtak a házasok. Csak találgatni tudunk, hogy Heard mivel bosszantotta fel Depp-pet, aki valósággal tajtékzik a dühtől a felvételen.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!













