Sarah Jeffery nem tér vissza az Utódok második részébe
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Disney még korábban bejelentette, hogy az Utódok című nagy sikerű filmnek második részt is készítenek, azonban a Sarah Jeffery által megformált Audrey karaktere nem tér vissza a filmvászonra.
hirdetés
2015 nyarán mutatták be a Disney Channelen az Utódok című fanatsy filmet. Az alkotás rekordnézettséget döntött, és átvette a vezetést a High School Musicaltől (aminek a nézettségét 2006 óta, azaz egy évtizede nem tudták megdönteni). A rajongók már nagyon várták, hogy új információk érkezzenek a 2017-ben bemutatásra kerülő Utódok 2-ről, azonban 2016 júliusáig kellett várniuk, mire a Disney nyilvánosságra hozta, hogy augusztustól megkezdődnek a forgatási munkálatok.
Ahogy az első részt, úgy a másodikat is Vancouverben forgatják, és már el is kezdődtek a meghallgatások, valamint a tánc- és énekpróbák. A rendezői székben ezúttal is Kenny Ortega foglal helyet, és természesen a négy főszereplő, Dove Cameron, Sofia Carson, Cameron Boyce és Booboo Stewart is visszatérnek, hogy tovább kalandozzanak Auradon szigetén.
Azt már eddig is pletykálták, hogy az Audrey-t életre keltő Sarah Jeffery nem tér vissza, ám a hírt a színésznő nemrég hivatalos formában is megerősítette. Sarah-nak azonban nincs oka az aggodalomra, ugyanis az Utódoktól függetlenül is nagy szerep vár rá, ugyanis Jennifer Lopez oldalán tér vissza a képernyőre a Shades of Blue krimisorozat 2017 januárjában debütáló második évadában.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











