Új dallal jelentkezett a Sonata Arctica
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Októberben érkezik a finn zenekar legújabb nagylemeze, amelynek beharangozója a hétvége folyamán jelent meg.
hirdetés2014-ben jelent meg a Sonata Arctica legutóbbi albuma Pariah's Child címen, később pedig a srácok bejelentették, hogy fennállásuk 15 éves évfordulója alkalmából újra kiadják első lemezüket, az Eclipticát. A Tony Kakko vezette csapat tavaly azzal a meglepetéssel rukkolt elő, hogy egy karácsonyi kislemezt is piacra dobnak, amely a Christmas Spirits elnevezést kapta, és amely tavaly decemberben került a lemezboltokba.
Nemrégiben egy újabb lemez érkezéséről rántották le a leplet, amely a The Ninth Hour elnevezést kapta, és aminek már az albumborítóját is megcsodálhattuk. A finnek a hétvégén az első kislemezes dalt is megosztották a nagyérdeművel, amely a Closer To An Animal elnevezést kapta, és egy dalszöveges kisfilm keretein belül került fel a YouTube-ra. Mindazonáltal azt is elárulták, hogy az új kiadvány október 7-én kerül majd az üzletek polcaira, amelyet egy kisebb turné fog követni, azután pedig egy, a Leaves' Eyesszal közös koncetsorozat fogja kezdetét venni.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













