Daniel Radcliffe elárulta, miért nincs fent a közösségi oldalakon
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Harry Potter-filmek 27 éves sztárja köztudottan ódzkodik a közösségi oldalak használatától.
hirdetésDaniel Radcliffe a közelmúltban a New York Timesnak adott interjút, melynek keretein belül legújabb filmjét, az augusztus 19-én a mozikba kerülő Imperiumot népszerűsítette, de a beszélgetés során többek között szó esett Harry Potterről és a közösségi médiáról is.
Úgy gondolom, hogy a Twitter egy nagyszerű dolog bizonyos dolgokra és bizonyos embereknek. Vannak olyanok, akiknek nagyon élvezem a bejegyzéseit, de nem tudom megérteni, miért kell fent lennie az oldalon bárkinek is, aki az enyémhez hasonló pozícióban van
– nyilatkozta Dan, aki ismét csak azt hangsúlyozta, mennyire nem tartja jónak a technológia gyors fejlődését, többek között ezért és személyes okok miatt sincs fent a közösségi oldalakon.
Három évvel ezelőtt kaptam egy e-mailt, melyben egy rajongó érdeklődött a technológiával szembeni érzéseimről. Élvezem, hogy nincsenek ilyen-olyan oldalaim, és nem érzem szükségét, hogy csatlakoznom kellene hozzájuk, bár az az igazság, hogy egy focis játékba már regisztráltam
– magyarázta a színész, majd a kérdésre, hogy melyik Harry Potter-film forgatását élvezte a legjobban így felelt:
Talán az ötödiket élveztem a legjobban, ami általában nem az emberek kedvence, de számomra az volt a legjobb. Ekkor forgattam a legtöbbet Garyvel [Gary Oldman – a szerk.], aki Siriust alakította, és ez volt az az alkalom, amikor úgy éreztem: egyre jobban teljesítek.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.











