Meet Me Half Way címmel jelenteti meg első önálló dalát Liam Payne
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 22 éves énekes nem vesztegeti az idejét, és hamarosan megörvendezteti a rajongóit első szerzeményével.
hirdetésAz elmúlt napokban nagyon felgyorsultak az események Liam Payne körül: múlt héten még arról számoltunk be, hogy leszerződött a Capitol Records lemezcéghez, tegnap pedig már arról írtunk, hogy elhagyta a One Direction karrierjét egyengető Modest Managementet, és a Doyen Globalra bízta hivatalos ügyeinek intézését.
Az elmúlt órákban újabb izgalmas hír járta be a világsajtót, ugyanis kiszivárgott egy dokumentum, ami szerint Liam regisztrálta a BMI-nél a Meet Me Half Way című szerzeményét, ami szólókarrierjének első mérföldköve lesz, megjelenésére azonban még várnunk kell. Az énekes Sara Harmouch közreműködésével szerezte a dalt, a BMI pedig megerősítette, hogy hivatalosan július 19-én regisztrálták azt.
Liam egyébként nem titkoltan várja, hogy végre beindítsa önálló karrierjét, amiben mind a menedzsment-, mind a kiadóváltás nagy előrelépést jelent, és várhatóan pozitív hatást eredményez majd. Terveiben pedig természetesen párja, Cheryl Cole is támogatja az énekest, aki méltán büszke tíz évvel fiatalabb szerelmére.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Új fotók a hírességekről.
Selena Gomez azonban visszatér.











