Tom Riley eljegyezte Lizzy Caplant
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A magánéletét féltve óvó sztárpár várhatóan hamarosan oltár elé áll majd.
hirdetésTom Riley és Lizzy Caplan kapcsolatáról már tavaly szeptemberben is felröppentek pletykák, ám a szerelmesek csak idén februárban hozták nyilvánosságra, hogy valóban egy párt alkotnak. Első vörös szőnyeges megjelenésükre a prágai Operabálon került sor, ám azóta is nagy volt a csend körülöttük – egészen mostanáig.
Az E! News ugyanis arról értesült nemrég, hogy a színész megkérte szerelme kezét, aki igent is mondott, múlt pénteken pedig már egy illusztris gyűrűvel az ujján látták vásárolgatni egy Los Angeles-i élelmiszerboltban.
Érdekesség, hogy Lizzy korábban mereven elutasította még a lehetőségét is annak, hogy szakmabeli kollégával randizzon, mondván, hogy a munkájukból kifolyólag túl sokat lennének külön, ami rányomná a bélyegét a kapcsolatra. Ezt a kijelentését azonban még jóval a Tommal való megismerkedése előtt tette, hiszen azóta is boldog párkapcsolatban él a színésszel.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.













