Megérkezett Péter Szabó Szilvi új kisfilmje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Másfél év várakozás után debütált Szilvia új dala és klipje, amiben varázslatos helyeket tár elénk.
hirdetésNemrég jelent meg Péter Szabó Szilvi új dalához forgatott videoklipje, ami másfél év munkájának a gyümölcse. A hangzásvilága a NOX-ot idézi, ami nem is meglepő, hiszen Harmath Szabolcs szerezte a dal zenéjét, aki a NOX zeneszerzője volt korábban. A dal szövegét ezúttal nem Szilvi, hanem Bencsik Zoltán írta.
Külön örömmel tölt el, hogy egy jól bevált régi brigád gyűlt össze az új dal készítésénél. Szabi és a klip rendezője, Tóth Geri is régi ismerőseim, a közös munka jó hangulatban telt, ami szerintem a végeredményen is érződik
– idézi a zene.hu a várandós énekesnő szavait.
Tudom, hogy sokat kellett várni az új anyagra, de úgy érzem, hogy mostanra ért össze a régi énem az új énemmel és mondanivalómmal.
Az Apátkúti-völgyben készült klip gyönyörű helyszíne teszi igazán látványossá a képi világot, melynek története is különleges: két pillangó kalauzolja a mesebeli tájakon az énekesnőt, a klip végén pedig ő maga is milliónyi pillangóvá válik.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Mintha ikrek lennének.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.











