Nina Agdalnak csapja a szelet Leonardo DiCaprio
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A modell és a színész barátai megerősítették: hetek óta tart a bimbózó románc.
hirdetés
Úgy tűnik, hogy az Oscar-díjas Leonardo DiCapriónak a szőke modell bombázók az esetei, ugyanis Gisele Bündchen, Bar Refaeli, Toni Garrn és Kelly Rohrbach után egy hasonló kvalitású szépség, Nina Agdal mellett talált rá a boldogságra.
A színész még csak néhány hete udvarol a 24 éves modellnek, de már túl vannak az első közös vakációkon is: múlt hónapban több napot töltöttek kettesben Montaukban, valamint elutaztak egy, a Bahamákon található privát tulajdonban lévő szigetre is. Mindkét fél barátai megerősítették az Us Weeklynek, hogy a színész és a modell valóban egy párt alkotnak, ugyanakkor nem kétséges, hogy igyekszenek alacsonyan repülni, amíg bebizonyosodik, hogy valóban összeillenek-e.
Majd akkor jön el az ideje [a házasságnak], amikor eljön. Az igazság az, hogy nem jósolható meg előre, mikor. Nem tervezheted el. Megtörténik, amikor meg kell történnie
– nyilatkozta Leo januárban a megállapodással kapcsolatban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
A 30-as éveiig várt.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Elárulta, mitől ijedt meg ennyire.













