Leukémiás volt a Barátok közt sztárja
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az RTL Klub népszerű napi sorozatának egyik főszereplője munka mellett küzdötte le a gyilkos kórt.
hirdetésA Barátok közt stábjának nem ismeretlen a leukémia, hiszen a történetben néhány évvel ezelőtt a Kiss Péter Balázs által alakított Illés Peti küzdött ugyanezzel a kórral, a valóságban pedig az egyik új főszereplő, a Gál Irmát életre keltő Borbáth Ottilia győzte le ugyanezt a betegséget.
A színésznőt lépnagyobbodása miatt vizsgálták ki tüzetesebben orvosai, és ekkor derült fény arra, hogy krónikus mieloid leukémiája van, melynek következtében 9000-ről 250 ezerre nőtt a fehérvérsejt-száma. Ottilia a Bestnek adott interjúja során elárulta, hogy eleinte alig akarta elhinni, hogy beteg, később pedig úgy döntött, hogy nem vonul kórházba, helyette inkább vállalta, hogy három éven át injekciózza saját magát.
Ugyan nem volt könnyű küzdelem, de a színésznő nemcsak a kezelés kellemetlen mellékhatásait, hanem magát a betegséget is legyőzte, mára pedig tünetmentes, így gyógyultnak számít.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nem tetszett az áttetsző ruhája.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Kiderült, kikről szól a következő évad.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Sokat dolgozott és utazott velük.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
Sosem érezte magát még ennyire jól.
Elmesélte, milyen élmény volt.
Városnézésen voltak együtt.











