Kiderült, melyik műsor házigazdája lesz Cooky
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Music FM közelmúltban távozott műsorvezetőjével ezentúl a képernyőn találkozhatnak rajongói.
hirdetésMásfél héttel ezelőtt írtuk meg, hogy Cooky egy időre búcsút int a rádiózásnak, és helyette a TV2-nél próbál szerencsét. Akkor még titkok övezték új munkáját, ám az már sejthető volt, hogy a csatorna egyik műsorában kapott műsorvezetői állást – tegnap pedig az is kiderült, hogy az Ezek megőrültek!-ben láthatjuk viszont.
A nagysikerű műsor várhatóan ősszel tér vissza a képernyőre, ám ezúttal Majka és Tilla helyett Cooky és Kasza Tibi brillíroznak majd a műsorvezetői szerepekben. Az ex-rádiós számára nem lesz újdonság a műsor, ugyanis korábban már részt vette benne játékosként, és saját bevallása szerint nagyon élvezte a forgatást.
Ez a legjobb dolog, ami velem történhet! Nagyon régóta szerettem volna már Tibivel együtt dolgozni, szerintem jól működünk együtt. Amióta megtudtam, hogy ketten vezetjük a műsort, imádkozom, ne történjen semmi változás. Rengeteget tanulhatok majd tőle. Alig várom, hogy kezdjünk!
– nyilatkozta a Blikknek Cooky, majd hozzátette, hogy örül, amiért ezúttal szárazon megússza a forgatásokat.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Mintha ikrek lennének.
Így még biztos nem láttad!













