Szeptember végén érkezik az új Epica-lemez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egyik legnépszerűbb szimfonikus metálcsapat a közelmúltban tette közzé az ősszel boltokba kerülő, sorban a hetedik stúdiólemezének borítóját, valamint a dalok címére is fény derült.
hirdetés
Köztudott a rajongók körében, hogy Simone Simons énekesnő és zenésztársai hetedik albuma a The Holographic Principle címet kapta, és szeptember 30-án kerül a boltok polcaira. Az énekesnő nemrég elárulta, hogy a lemez jóval súlyosabb lesz, mint a legutóbbi, The Quantum Enigma címet viselő korong, amely 2014-ben jelent meg.
Simone egy interjúban úgy nyilatkozott a várva várt új albumról, miszerint ezúttal több hangszert alkalmaztak a felvételekkor, valamint egy kórust is bevontak a munkálatokba, így a végeredmény közel sem olyan kiszámítható, mint hallgatóságuk reméli.
A The Holographic Principle elődjéhez hasonlóan a Nuclear Blast gondozásában jelenik majd meg, ezt követően hosszabb turnéra indul a csapat. A magyar rajongók is örülhetnek, hiszen július 16-án a Rockmaratonon is tiszteletét teszi az Epica.
Íme, a dallista:
- Eidola
- Edge Of The Blade
- A Phantasmic Parade
- Universal Death Squad
- Divide And Conquer
- Beyond The Matrix
- Once Upon A Nightmare
- The Cosmic Algorithm
- Ascension – Dream State Armageddon
- Dancing In A Hurricane
- Tear Down Your Walls
- The Holographic Principle – A Profound Understanding Of Reality
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.













