Hivatalosan is véget ért Mandy Moore és Ryan Adams házassága
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sztárpár tavaly januárban adta be a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva.
hirdetésEgy, a Los Angeles-i bíróságon dolgozó hivatalnok értesítette a sajtót, miszerint hivatalosan is véget ért Mandy Moore és Ryan Adams házassága. Az énekespár hat évig élt házasságban, amikor tvaly januárban úgy döntöttek, ideje pontot tenni a megromlott viszony végére, így a Hollywoodban jól bevált kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva kérték a frigy felbontását.
A válás az osztozkodás miatt nyúlt ilyen hosszúra, de Mandy és Ryan végül megállapodást kötöttek: előbbi megtarthatta a Griffith Park-i házat és a 2012-es Priust; utóbbi pedig képregénygyűjteményével, flippergépével, 1959-es Cadillacjével és 2008-as Porsche Carrerájával távozhatott. Az egyéb ingóságok és a bútorok fele-fele arányban kerültek elosztásra a felek között.
Mandy már jó ideje boldogtalan volt ebben a kapcsolatban. Mindent megtett azért, hogy működjön, de végül belátta, jobb, ha továbbáll
– nyilatkozta a válókereset beadásakor egy bennfentes.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.













