Liam Payne és Cheryl Cole a családalapítást tervezgeti
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő ugyan jelenleg is válófélben van, ám ez nem tartja vissza attól, hogy boldog legyen a One Direction énekesének oldalán.
hirdetésMárciusban járta be a világsajtót a hír, miszerint Liam Payne a tőle tíz évvel idősebb Cheryl Cole mellett talált rá a boldogságra. Azóta kiderült, hogy kapcsolatuk már akkor sem volt újkeletű, hosszú hónapok óta együtt vannak, mi több: saját elmondásuk szerint soha nem voltak boldogabbak. Köztudott, hogy a sztárpár között már a házasság gondolata is felmerült, ennek megkötése azonban egyelőre nem kivitelezhető, hiszen Cheryl jogilag még Jean-Bernard Fernandez-Versini felesége.
Cheryl és Liam nagyon közel állnak egymáshoz, így nem lenne meglepő, ha Cheryl válásának kimondása után még abban az évben összeházasodnának Liammel
– nyilatkozta Jessica Bridge a Metrónak, állítását pedig egy független forrás is megerősítette a The Sunnak hozzátéve, hogy már a családalapítás kérdése is terítéken van a szerelmesek között.
Nagyon komoly a kapcsolat kettejük között. A legközelebbi barátaiknak már a családalapításról beszéltek. Cheryl Ashley Cole-lal kötött házassága jobb napjai óta nem volt ilyen boldog, mint most.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Blake Lively megszólalt.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.













