Kendra Wilkinson szerencsét próbált a popiparban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A valóságshow-k után úgy érezhette a 30 éves kétgyermekes sztármami, hogy több tehetség is szorult belé, így elkészítette első önálló szerzeményét.
hirdetésKendra Wilkinson mindig is mert nagyot álmodni, ám azt soha nem gondoltuk volna róla, hogy a kamerákat végül mikrofonra cseréli. A Playboy-villa lányai által megismert szőkeség nemrég arra az elhatározásra jutott, hogy ideje helyet követelnie magának a popzenei palettán, így a Prometheus Entertainment szárnyai alatt rögzítette élete első önálló dalát, a Lost In Space-t.
A dal május 20-án debütált a Kendra a topon című reality műsorában, és természetesen azóta a YouTube-ra is felkerült. A Josh Forbes rendezte kisfilmre eddig több mint 160 ezren voltak kíváncsiak, ám még a rajongók is úgy gondolták, hogy nagyon gyengére sikerült Kendra próbálkozása.
Nagyon alacsony elvárásokat támasztottam Kendrával kapcsolatban, tekintve, hogy nem énekesnő... de ez sokkal ROSSZABB, mint amire számítottam
– írta az egyik felhasználó a videómegosztón.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Így nyilatkozott róla Benny Blanco.
Nincsenek megelégedve a rajongók.
Közös nyaraláson vesznek részt.
Emiatt féltékeny rá egy kicsit.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Megsérült a híresség.
Véget ért a Las Vegas-i show-ja.











