Justin Bieber: „Amikor a közönségre nézek, hamisan mosolygó arcokat látok”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekes ráunt a képmutatásra, így az is előfordulhat, hogy többé nem lép fel díjátadókon.
hirdetésVasárnap este került megrendezésre a Billboard magazin idei díjátadó gálája, melyen nem kevesebb, mint 12 kategóriában jelölték Justin Biebert. Az énekes végül két kategóriában győzedelmeskedett, valamint színpadra is állt a Company és a Sorry című dalokkal, később azonban bevallotta: nem érezte jól magát a rendezvényen.
Nem érzem jól magam ezeken a díjátadókon, se utánuk. Próbálok úgy gondolni rá, mint egy ünnepségre, de nincs mit tenni, mert úgy érzem, hogy az emberek értékelni és osztályozni jönnek a fellépésemet. Egy átlagos fellépésen úgy érzem, hogy az emberek jó okkal jönnek el megnézni engem, szigorúan azért, hogy jól szórakozzanak. De ezek a díjátadók olyan üresnek tűnnek számomra. Tegyük fel, hogy teljesítmény utáni díjazásról van szó, de vajon tényleg így van? Csak mert amikor a közönségre nézek, hamisan mosolygó arcokat látok. Csak akkor tűnnek boldognak, amikor a kamerák rájuk közelítenek
– magyarázta az énekes az Instagramon.
Ez egyébként nem az első (és valószínűleg nem is az utolsó) kirohanása a közelmúltban, ugyanis nem sokkal ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy törli a Meet & Greeteket, valamint fényképezkedni sem hajlandó rajongóival. Saját bevallása szerint kiszipolyozva, depresszióközeli állapotban érzi magát a találkozások alatt és után, ám a fenti példa azt mutatja, hogy kollégái között sem érzi jól magát...
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
NBA-meccsen voltak együtt.











