Autóbalesetet szenvedett Calvin Harris
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Pénteken, Los Angelesben szenvedett balesetet a lemezlovas, aki már otthonában lábadozik sérüléseiből.
hirdetés
Egy tinédzser okozta azt a balesetet, melyben Calvin Harris is sérüléseket szerzett. A helyi rendőrség sajtóképviselőjének elmondása szerint a DJ éppen a LAX repülőtér felé tartott abban a Cadillac SUV-ban, melynek csupán utasa volt, amikor beléjük ütközött egy Volkswagen Beetle – utóbbiban több tizenéves utazott.
A becsapódás után rögtön a közeli kórházba szállították a sérülteket, így Calvint is, akinek a vizsgálat után első dolga volt felhívni barátnőjét, Taylor Swiftet. A Daily Mail értesülései szerint az énekesnő felajánlotta szerelmének, hogy repülőre ül, és mellette lesz, amint tud, Calvin azonban megnyugtatta, hogy nem szükséges, mert sérülései nem komolyak.
Ugyan az orvosok a kórházban tartották volna megfigyelésre a lemezlovast, ám ő saját felelősségére elhagyta az intézményt, amikor értesült róla, hogy nem tudnak külön kórtermet biztosítani számára.
Nem Calvin volt az egyetlen egyébként, aki megsérült a balesetben, ugyanis a másik autóban utazó egyik tizenéves medencetörést szenvedett, mivel nem kötötte be a biztonsági övét, így kirepült a szélvédőn. A rendőrség még vizsgálja, hogy mi okozta a balesetet.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, kivel alkothat egy párt Taron Egerton.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.













