Új szupercsapattal jelentkezett Joey Jordison
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mindig is ismeretes volt a zenészről, hogy a zene az élete, így nem is csoda, hogy szinte mindig több projekten dolgozik egyszerre, ezért is meglepő, hogy az elmúlt két évben nagy volt a csend körülötte.
hirdetés
A hosszas csendet a közelmúltban törte meg Jordison megtörte, amikor is május 5-én beharangozta új zenekarát, a VIMIC-et egy rövid interjú és egy debütáló dal keretében, mely együttes azóta már második dalát is közzétette.
A fentiek tekintetében nem csoda, hogy sokakat meglepett a május 20-a bejelentés, miszerint egy másik csapatot is alapított a zenész Sinsaenum néven. A bandát Joey mellett Csihar Attila, Daath, Sean Zatorsky, Frederic Leclercq és Heimoth alkotja.
Mindig is death metál-rajongó voltam és írtam is pár dalt még 1998-ban, tehát ez olyasmi, amit mindig is csinálni szerettem volna. Azonban sohasem volt jó az időpont, és nem is találtam meg hozzá a megfelelő embereket. Joey küldött egy SMS-t és megkérdezte, hogy épp mit csinálok én pedig meséltem neki azokról a death metál dalokról
– nyilatkozta Leclercq.
A zenekar debütáló lemeze, a Echoes Of The Tortured július 29-én fog megjelenni, ám addig is itt a debütáló dal, az Army Of Chaos, melyhez videoklipet is forgattak.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
2 évvel az első randevúzási pletykák után.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Szülés után problémái voltak.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
A 30-as éveiig várt.
Édesanya lett a híresség.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.











