Kesha mégis felléphet a Billboard Music Awardson
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyre szövevényesebbé válnak a Keshát és Dr. Luke-ot összekötő szálak, ugyanis kiderült, hogy ezúttal az énekesnő volt a ludas.
hirdetés
Tegnapelőtt írtunk arról, hogy Dr. Luke lemezkiadó cége, a Kemosabe Records visszavonta az engedélyt, mely lehetővé tette volna, hogy Kesha fellépjen az idei Billboard Music Awardson. Maga az énekesnő sajnálta ezt a legjobban, ám kiderült, hogy saját maga alatt vágta a fát, ugyanis a kiadó úgy nyilatkozott, hogy Kesha volt az, aki azzal fenyegetőzött, hogy újra kiborítja a bilit a rendezvényen.
Kesha a Billboard Music Awardson való fellépése mindig is megengedett dolog volt, jóhiszeműen engedtünk a kérésének. A jóváhagyást akkor függesztettük fel, amikor tudomást szereztünk arról, hogy a fellépést kívánja szócsövének használni, és a pereskedéséről akar tárgyalni. Nemrég biztosítékot kaptunk Keshától és a Dick Clark Productions képviselőitől arra vonatkozóan, hogy sem Kesha, sem a támogatói nem fognak ilyet tenni, így ismét érvénybe lépett a korábbi megállapodás
– nyilatkozta az E! Newsnak a fent említett lemezkiadó cég vezetősége, amit a rendezvény szervezőjének szerepében tetszelgő Dick Clark Productions szóvivője is megerősített:
Örülünk, hogy Kesha és a Kemosabe Records egyezségre jutott egymással, és izgatottan várjuk Kesha szombati fellépését a Billboard Music Awardson, melyet élőben közvetít majd az ABC.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Inkább nem mutatkoztak együtt.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Új fotók a hírességekről.
Ritkán látni őket együtt nyilvánosan.
Senki nem gondolta, hogy ezt tette.
Így még biztos nem láttad!
John Lithgow nem hiszi, hogy végig tudja majd csinálni.











