Káprázatos átváltozás: testsúlya felét adta le ez a lány
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gyakran hallani történeteket arról, hogy a lányokat arra ösztönzi a párjuk, hogy adjanak le néhány felesleges kilót. A 28 éves Christina Carterrel épp az ellenkezője történt: barátja azt szerette volna, ha minél kövérebb lesz, ezáltal pedig nem kell senkinek.
hirdetésChristina alatt 124 kilót mutatott a mérleg, amikor megelégelte a tükörben látottakat, és elhatározta: életmódot vált. A lány első körben gyomorszűkítő műtétnek szerette volna alávetni magát, de amikor szóba hozta párja előtt a dolgot, a férfi ahelyett, hogy támogatta volna, kifogásokat keresett a számára, hogy miért nem lesz sikeres a fogyása.
Túlsúlya miatt az orvosok azt javasolták a lánynak, hogy adjon le pár kilót, addig nem végezhetik el a műtétet, így Christina diétába kezdett. A leolvadó kilók láttán párja egyre agresszívebb lett vele, így elhatározta, hogy véget vet a kapcsolatnak, és csak azért is véghez viszi a tervét.
Christina végül alávetette magát a műtétnek, melynek következtében nem kevesebb, mint 23 kilót fogyott, így végre sportolni is kedve támadt, aminek köszönhetően további 45 kilótól szabadult meg – ezáltal pedig az önbizalma is megnőtt.
Christina története a napokban járta be a világsajtót, és saját bevallása szerint nem mindennapi átváltozásával arra szeretné biztatni a sorstársait, hogy sosem késő új életet kezdeni, és kitörni a zsírbörtönből egy egészségesebb, teljesebb élet reményében.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Blake Lively megszólalt.
Kiderült, hogyan döntött a bíróság.
Terhes a színésznő, első gyermekét várja.
Nagyon édes fotót posztolt róla.
Titkos esküvőn mondták ki az igent.
Édesanya lett a híresség.
Egy ideje pletykálnak a kapcsolatukról.
Mint kiderült, ő is szokott főzni.
Ritkán enged bepillantást a kapcsolatába.
Selena Gomez azonban visszatér.











